Barion Pixel

Pixelight Learning – elindult, csatlakozz

Pixelight Learning 3D grafika tanfolyamok - elindultunk

Nem tegnap volt az a pillanat – közel 3 éve, hogy pontos legyek -, amikor felmerült az első gondolata annak, hogy egy célzottan 3D grafikával foglalkozó tanfolyamot hozzak létre. Rengeteg tervezés, mit, hogyan, még több kísérletezés eredményeként elkészült egy kezdőknek szóló anyag.

Az eredeti terv szerint a tanfolyam személyes módon, amolyan klub szerűen működött volna. Ehhez rengeteg segítséget kaptam, mind a tananyag tesztelésében, mind helyszínben és megannyi másban. A dolog azonban úgy alakult, hogy hiába az érdeklődés, ha a mai modern kor online tartalom fogyasztó társadalma egyre kevésbé érdeklődik az ilyen fajta megoldás iránt, pedig elsődleges cél volt az esetleges problémák sokkal közvetlenebb és így talán érthetőbb megvitatása.

Ezen a ponton talán kicsit megrekedt a dolog. Végül videós tartalom megosztókkal kezdtem kísérletezni. de összességében arra jutottam, hogy amit nyújtani képes az jóval kevesebb annál amit én szeretnék.

Szöveges tartalom, kiemelt képes anyagok, letölthető projektfájlok, összefűzve, rendszerezve. Ekkor találtam rá egy tanfolyam kezelő – LMS – rendszerre, amiben elkezdtem felépíteni a tanfolyamot, és végső soron magát az oldalt. A tíz ujjamon nem tudom megszámolni, mennyi halasztást élt meg a projekt. Hol technikai, hol tartalom készítési vagy tesztelési problémák miatt, de most már itt van, elindult, csatlakozz!

Pixelight Learning 3D grafika tanfolyamok
Pixelight Learning 3D grafika tanfolyamok

Figyelmedbe ajánlom az alábbi két blokkot, amiben összeszedtem néhány általános információt a működéssel, néhány felmerülő kérdéssel kapcsolatban.

Elsődleges cél volt, hogy egy könnyen használható rendszer jöjjön létre, amiben ugyan a tartalmon van a fókusz, miközben azért megfelelő technikai háttér is biztosított. Ha tetszik amit láttál vágj bele!

Kapcsolódó cikkek

Close Popup

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban. A szükségszerű sütik az oldal használatával, külön hozzájárulás nélkül elfogadásra kerülnek.

Close Popup
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogatsz egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatod a személyes süti szolgáltatásokat.


Cloudflare
Egy népszerű védelmi szoftver, a CloudFlare működéséhez elengedhetetlen, tehát biztonsági okokból alkalmazzuk, hogy védjük a szervereinket, így adataidat is. Ez a cookie szigorúan szükséges a Cloudflare biztonsági funkcióihoz, és nem kapcsolható ki.
  • __cfduid

Vásárlás
Ezek a sütik tartalmazzák a kosárról szóló információkat, követik annak változásait, korábban megtekintett termékeket.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart
  • wp_woocommerce_session_
  • woocommerce_recently_viewed
  • store_notice[notice id]

Bejelentkezési állapot
Ezeket a sütiket a bejelentkezési állapot tárolására használjuk.
  • wp_set_auth_cookie
  • wp_clear_auth_cookie
  • auth_redirect

Barion fizetés
Ezek a sütik a Barion fizetési rendszerhez szükségesek, annak hitelesítését, védelmét, valamint a Barion Pixel segítségével a csalásmegelőzést szolgálják, ezt kötelező minden Barion elfogadóhelyen elhelyezni.
  • ASP.NET_SessionId
  • BarionAuth
  • BarionSessionID
  • __Request Verification Token
  • key5sk1
  • data
  • ba_vid
  • ba_vid.xxx
  • ba_sid
  • ba_sid.xxx

Összes tiltása
Save
Összes engedélyezése
Open Privacy settings