Barion Pixel

Blender 2.8 – megérkezett az új generáció

Blender 2.8

Megjelent – még a nyár folyamán – a Blender legújabb, majdhogynem alapjaiban újragondolt 2.8-as verziója, ami annak ellenére, hogy nagyon szép és jó, a Pixelight Learning kapcsán okoz egy kis problémát. A program frissítés lehetősége mindig benne van a levegőben, de most kivételesen egy olyan helyzet állt elő, hogy az eddig létrehozott tanfolyamok tartalmi elemei (korlátozódva a Blender kezdő kurzus Blender rendrelő motort érintő leckéire) nem minden esetben hajthatók végre ezzel a verzióval.

Természetesen a jövőben tervben van ezeknek az aktualizálása, de jelen pillanatban több más anyag elől venné el feleslegesen az időt. Szó szerint feleslegesen, mivel a 3D grafika alapjai kapcsán semmiről nem maradsz le, semmivel nem kapsz kevesebbet akkor, ha a most már korábbi 2.79-es verziót töltöd le és használod a tanfolyam alatt.

Garantálom, hogy ha nagyon jó alapot szeretnél kapni, akkor összességében jobban jársz ezzel a megoldással, mivel a kezdő kurzusban direkt olyan problémákat idézünk elő és oldunk meg, amiket kissé sarkosan fogalmazva az új verzióban nem tudnánk megtenni, annak jóval átgondoltabb, logikusabb működése miatt. A Blender nem a cél, a Blender egy eszköz a dolgok megértéséhez.

Ettől függetlenül bátran kísérletezz, de hamarosan jön egy amolyan mi változott átképző tanfolyam, amit természetesen ingyen érhetsz majd el!

Kapcsolódó cikkek

Close Popup

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban. A szükségszerű sütik az oldal használatával, külön hozzájárulás nélkül elfogadásra kerülnek.

Close Popup
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogatsz egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatod a személyes süti szolgáltatásokat.


Cloudflare
Egy népszerű védelmi szoftver, a CloudFlare működéséhez elengedhetetlen, tehát biztonsági okokból alkalmazzuk, hogy védjük a szervereinket, így adataidat is. Ez a cookie szigorúan szükséges a Cloudflare biztonsági funkcióihoz, és nem kapcsolható ki.
  • __cfduid

Vásárlás
Ezek a sütik tartalmazzák a kosárról szóló információkat, követik annak változásait, korábban megtekintett termékeket.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart
  • wp_woocommerce_session_
  • woocommerce_recently_viewed
  • store_notice[notice id]

Bejelentkezési állapot
Ezeket a sütiket a bejelentkezési állapot tárolására használjuk.
  • wp_set_auth_cookie
  • wp_clear_auth_cookie
  • auth_redirect

Barion fizetés
Ezek a sütik a Barion fizetési rendszerhez szükségesek, annak hitelesítését, védelmét, valamint a Barion Pixel segítségével a csalásmegelőzést szolgálják, ezt kötelező minden Barion elfogadóhelyen elhelyezni.
  • ASP.NET_SessionId
  • BarionAuth
  • BarionSessionID
  • __Request Verification Token
  • key5sk1
  • data
  • ba_vid
  • ba_vid.xxx
  • ba_sid
  • ba_sid.xxx

Összes tiltása
Save
Összes engedélyezése
Open Privacy settings