Barion Pixel

Mutasd magad!

Kezdőként talán az volt a legnagyobb problémám, hogy egy-egy elkészült alkotásról nem kaptam olyan visszajelzést, ami szakmailag, megszerzett tudás tekintetében jobbá tudta volna tenni a végredményt. Persze voltak már fórumok, ahová az alkotást feltöltve sok vélemény érkezett, akár olyan ajánlásokkal is, hogy kevés a fény, kellene játszani a mélység-élességgel, vagy igazíts a textúrákon, de az, hogy milyen irányba, vagy épp melyik menüben kutakodjak, nagyon ritkán került első körben terítékre vagy egyáltalán megválaszolásra.

Éppen ezért szeretném elindítani a Mutasd magad! sorozatot. Ennek célja az lenne, hogy az általad, általatok beküldött képekről mondmom el véleményem, mi a jó, mi a javítani való, és ha az alkotást épp Blenderben követitek el, akkor a mi mellé bekerül a hogyan magyarázata is.

Elsőként itt van a legeslegelső – közzétett – alkotásom, melyre nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett, természetesen megannyi építő jellegű kritika mellett. Még a mai napig tetszik a hangulata, de ahogy újabb és újabb projektek, az azokban tanult technikák beépültek, már alkotói elfogultság mellett is töménytelen mennyiségű a hibalista.  Nézzünk párat, tényleg csak nagyvonalakban, hogy Ti mire számíthattok!

A képen egy elhagyatott sörgyár belsejét próbáltam megjeleníteni, nagyjából napfelkelte környékén. Hatalmas tér, rézüstök, fa padlózat, a beszűrődő napfény sugarai a poros levegőben. Akkori szemmel nézve nagyon meg voltam vele elégedve, mert szinte minden olyan dolgot kipróbáltam amit addig megtanultam, de mint tudjuk a kevesebb néha több.

Az első ilyen talán legszembetűnőbb hatás a mélység-élesség, ami tér mérete miatt abszolút nem indokolt. Elmosódik az elő és háttér, ami első blikkre hű de jó, de ha reálisan szemlélődünk, akkor függetlenül attól, hogy el lehet érni ilyen hatást, egyáltalán nem jellemző. Karakterek, vagy kis méretű tárgyak esetén igen, itt nem, legealábbis ekkora hatással nem kell. Itt csak a kamera beállításaiba kell belenyúlni.

A következő látványosabb hiba a középső üst oldalsó “kivezetőjén” látszik. A fény iránya egyértelmű, látszik az üst vetett árnyéka, ez a csőszakasz viszont mintha mégsem lenne árnyékban. A fényes, tükröződő felületek sokszor képesek megviccelni, ezért kell körültekintően modellezni. Ebben az esetben is csak annyiról van szó, hogy a kamera “mögött” nem zárt a tér, a gyárbelsőnek hiányzik az egyik oldalfala, így pedig lehetőséget ad az égbolt valószerűtlen visszacsillanására. Egyszerűen és gyorsasan javítható.

Tartalmilag a hordók említhetők meg, mint felesleges objektumok, mivel nem ez a részleg az ahol érdemben használatra kerülnek, de mint elhagyatott sörgyár nameg az alkotói szabadság természetesen bőven hagy mozgásteret. Ellenben ha mégis…, akkor inkább asztalt, polcot, kapcsolószekrényt helyeznék el azon a részen, amiből már könnyebb a valós méreteket is elképzelni, elvégre egy hordó mérete elég tág határok között mozog.

Ha ezek megvannak már sokat javulhat az összkép, utána pedig léphetünk egyel magasabb szintre a textúrák rendbe tételére… és így tovább.

A tervezett időköz tőletek, a küldött anyagok mennyiségétől függ, de legalább havi egy írt, vagy videós tartalom az általam elképzelt sűrűség. Végére a legfontosabb hello(kukac)pixelight.hu, ide küldjétek, a tárgyba pedig írjátok bele – Mutasd magad!

Kapcsolódó cikkek

Close Popup

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban. A szükségszerű sütik az oldal használatával, külön hozzájárulás nélkül elfogadásra kerülnek.

Close Popup
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogatsz egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatod a személyes süti szolgáltatásokat.


Cloudflare
Egy népszerű védelmi szoftver, a CloudFlare működéséhez elengedhetetlen, tehát biztonsági okokból alkalmazzuk, hogy védjük a szervereinket, így adataidat is. Ez a cookie szigorúan szükséges a Cloudflare biztonsági funkcióihoz, és nem kapcsolható ki.
  • __cfduid

Vásárlás
Ezek a sütik tartalmazzák a kosárról szóló információkat, követik annak változásait, korábban megtekintett termékeket.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart
  • wp_woocommerce_session_
  • woocommerce_recently_viewed
  • store_notice[notice id]

Bejelentkezési állapot
Ezeket a sütiket a bejelentkezési állapot tárolására használjuk.
  • wp_set_auth_cookie
  • wp_clear_auth_cookie
  • auth_redirect

Barion fizetés
Ezek a sütik a Barion fizetési rendszerhez szükségesek, annak hitelesítését, védelmét, valamint a Barion Pixel segítségével a csalásmegelőzést szolgálják, ezt kötelező minden Barion elfogadóhelyen elhelyezni.
  • ASP.NET_SessionId
  • BarionAuth
  • BarionSessionID
  • __Request Verification Token
  • key5sk1
  • data
  • ba_vid
  • ba_vid.xxx
  • ba_sid
  • ba_sid.xxx

Összes tiltása
Save
Összes engedélyezése
Open Privacy settings